2017. december 25., hétfő

SZALONCUKOR

Idén én is bepróbálkoztam a házi szaloncukor gyártásával. Anyu hozott egy zacsival de mivel simát szerzett be, így max. fadísznek jó, meg ha a nép rá akar járni.
Sok recept van fent a neten, a változatosság kedvéért nekem megint olyanok jöttek elő, amihez hol ez, hol az hiányzott, így megint a gyűjtsd össze-rostáld ki a hiányzókat-ami van, gyúrd össze verzió készült. 
200 gramm friss, adalékmentes datolyát késes aprítóban körbekergettem párszor, majd 50-50 gramm beáztatott, szárított diót és mandulát, 1 kezeletlen, bio narancs reszelt héját, 2 ek-nyi levet, 1 nagy teáskanálnyi őrölt kardamómot hozzáadva ismét megdaráltam. Hajnali 6 révén csak egész óvatosan 😁, így egy kicsit darabosabb lett és formázásnál nem voltak olyan szépek, letisztultak 😎 a vonalak.
Kis szaloncuki formákat (kb 2x1x1,5 cm) csináltam, időnként egy kis ujj nedvesítéssel. 
Burkolásnak felolvasztottam egy fél tábla 100%-os csokit, 1 ek kókuszzsírral vízgőz fölött, a cukikat megmártottam benne és zsírpapírral bélel tepsire raktam, majd ki a hóra pár percre, míg megdermedt a csoki. Simán levált a papírról, kicsit kellett itt ott faragni csak. Csoki helyett lehet kakaóport is használni de akkor egy kicsit több zsír kell hozzá. Akinek nem elég, tehet hozzá kis édesítést de magán az édes belsőségen még jó is a kicsit kesernyés külső szerintem. 


Elkészítése könnyű, nem igényel túl sok macerát ( főleg, ha nem csokizzuk össze), 32 darab lett így nekem belőle. a 200 gramm datolyának kb 110-120 gramm a cukortartalma, tehát egy darabra olyan 4 grammnyi gyümölcscukorral kell számolni, a fogyasztási mennyiség.

Jó étvágyat!







2017. november 24., péntek

AMIT A TEJRŐL TUDNI ÉRDEMES

Sziasztok,
többen feltették már a kérdést, hogy tejet és tejtermékeket miért nem lehet fogyasztani, a mai reggel is így indult. a következőt írtam a kérdést feltevő hölgynek.

A tej pedig... lássuk az igazságot: tejre minden emlősnek csak szopós korában van szüksége és akkor is csak saját fajtája tejét issza. A tehén sem sétál be a szülészetre, hogy a frissen szült anyukát lecsapolja (elég morbid kép). az embernek anyatej kell, csecsemő korában, miért akarja akkor felnőttként más állatok gyerekei ételét elvenni, fogyasszon továbbra is anyatejet, ha akar (sokaknak meg ez tűnhet morbidnak).

A tejhez a teheneket megerőszakolják, születés után a kisbikát vágóhídra, míg ha nőstény az anyja mellé az erőszakgépezetbe küldik.

Egy laktáló tehén a lehetséges 15-20 helyett kb 5 évet él, sok szenvedés mellett (1-2 liter tej helyett akár 40-45 liter is húzhatja a tőgyét nap mint nap), emiatt jóval többet is kell ennie, ami gyomortágulatot okoz nála, ami miatt még hamarabb jut a vágóhídra vagy csak natúrba (ha van doki aki csinál ilyet) altatás nélkül műtik meg őket.

A tej, amitől a kisbocsi pár hónap alatt 100 kilósra nő, tele van növekedési hormonnal (kisbociverzió) , ami nem emberi fogyasztásra való ( nem véletlenül érnek egyre hamarabb a müzli-tej kombón felnövő tinédzserek, ragya fejjel, figyelemzavarral).

Az állandó (gépi) fejés miatt a tehénnél tőgygyulladás alakul ki , amit antibiotikummal kezelnek, ami szintén a tejben köt ki. Plusz a többi gyógyszer, TBC és egyéb kórokozók ellen. A pasztörizált tejben semmi élő, természetes nincs. Az állandó tőgygyulladás miatt a tej tele van gennyel, amerikában szerencsére korlátozzák és ha 750 000 000-nál több gennysejtet tartalmaz a tej litere, már nem lehet forgalmazni.

A tej GI és GL indexe igen magas, ami nagy inzulinválaszt vált ki a hasnyálmirigyből, így rendszeres fogyasztásával szinte ki van kövezve az út a inzulin rezisztenciához, a cukorbetegséghez, az elhízáshoz és az ezekhez kapcsolódó szív- és érrendszeri betegségekhez, rákhoz, stb.

A tej kalciumot von ki a csontokból (csontritkulás) és a benne lévő nem képes ezt pótolni ( a tejfogyasztók körében sokkal több az oszteoporózisos csonttörés).

Az autoimmun betegekre jellemző az ÁBSZ, aminél az emésztetlen fehérjék ( glutén, kazein,....) átjutnak a bélfalon a keringésbe, ahol az immunrendszer testidegen anyagként ismeri fel és ellenanyagot kezd termelni ellene. ami nem is lenne baj csak sajnos ezen fehérjék bizonyos szekvenciái hasonlíthatnak saját sejtjeinkre ( pl. glutén-pajzsmirigy -tehát Hashi, kazein - myelin - SM,....) és azok ellen is támadást indít, ai. meg is van alapozva. ha még valaki nem hiszi nézzen utàna dr Guseo előadásainak vagy olvasgasson a táplálkozásbeállítás oldalán.

Hirtelen ennyi jutott eszembe, a miért is nem fogyasztunk tejet kérdéskörben, remélem elég! Ja és mert tiltólistás, minden paleo alapú étrendben. AIP-ban pl. elfogadják az aszaltgyümölcs, növényi olajok, édesítők, paprika tiltását simán, a tejét miért nem? A goji bogyó tiltása ellen miért nem ágál senki? Ha valakinek még eszébe jut a tejről valami nyugodtan ossza meg ! Szép napot mindenkinek!



2017. november 23., csütörtök

KÓKUSZGOLYÓ

Sok oldalon találtam kókuszgolyó recepteket de valahogy mindegyikhez hiányzott valami az elkészítéséhez. Ezért inkább csak szétnéztem a hűtőben és a kamrában és összegyúrtam amit találtam.
Még épp volt 60 grammnyi tojásfehérje porom, abból csináltam totut, lecsepegtetés után 275 gramm volt. Ehhez jött 50 gramm méz (AIP-ba és WP 3.szinten nem fér bele), 2 ek vaníliaesszencia (szintén kihagyandó az előbbi étrendeknél), 1 rúd vanília kikaparva,  2 ek kókusztejpor, 1 ek finomítatlan kókuszzsír, 1 ek kókuszpüré, 100 gramm kókuszreszelék
Egynemű masszává gyúrtam, majd kis golyókat gyúrtam belőle és kókuszreszelékben meghempergettem.
kb. 40 golyó lett belőle, tehát darabonként alig több mint 1 gramm méz van benne.


Hűtőben érdemes tárolni vagy különben írhatnám, hogy megpuhul de arra sincs ideje, olyan gyorsan elfogy 😉😋.

2017. november 21., kedd

GLICIN


AMIT A GLICINRŐL ÉRDEMES TUDNI



A glicin egy aminosav, aminek sokrétű szerepe van szervezetedben, külön kiemelendő tulajdonsága a növekedési hormon fokozó hatása. Képes eltávolítani szervezetünkből a toxikus anyagokat, és emellett még kiemelendő tulajdonsága, hogy nyugtató hatással van agyadra. A glicin aminosav szervezetünkben elég nagy mennyiségében fordul elő. De halakban, húsokban és tejtermékekben is megtalálható. Tudj meg mindent a glicinről!
Különösen hasznos számodra a glicin, ha rendszeresen sportolsz, mivel a glicin egy kiegyensúlyozott aminosav formula részeként lelassítja izomszöveteid lebomlását és elősegítik az izmaid regenerálódását. Növekedési hormonjaid termelését is serkenti, és emellett még elősegíti a sejtvolumenizációt

Mire jó a glicin?

Javítja energiaszintedet, de nem szabad túl adagolni, mert az fáradtságot okozhat (5Okg- 3,5 gramm, 1OOkg - 7gramm/nap). Fontos, hogy megfelelő mennyiséget vigyél be szervezetedbe. Továbbá javítja állóképességedet is. Agyadra is jó hatással van. mivel nyugtató hatással bír szervezetedre, így segíti az edzés utáni regenerációt.

Szív és érrendszer

A glicin csökkentheti a magas vérnyomásban szenvedők vérnyomását.
A glicin (napi 1000-2000 mg nyelv alá helyezve, az agyvérzéstől számított hat órán belül kezdve a szedést) csökkentheti a halálozást az agyvérzéses betegeknél és kedvező egészségügyi hatással lehet.

Emésztőrendszer

A glicin segíthet megelőzni a vastagbélgyulladást.
A glicin csökkentheti a gyomorsavhiányt (a gyomorsav termelésének stimulálásával).

Immunrendszer

A glicinnek gyulladáscsökkentő hatása lehet.
A glicin segíthet megelőzni a májrákot.

Anyagcsere

A glicin elősegíti az energiatermelést a testben (stimulálva a glükóz kibocsátását a véráramba a glukagon által).
A glicin enyhítheti a fáradtságot.
A glicin gyorsíthatja a felépülést az alkoholfogyasztás következtében bekövetkezett májkárosodásból.

Csontozat/Izomzat

A glicin hasznos kiegészítője lehet a köszvény kezelésének.
A glicin (napi 5-12 g) növelheti az izomerőt (ez a hatás minden valószínűség szerint arra vezethető vissza, hogy stimulálja a növekedési hormon (hGH) termelést).
A glicin javíthatja az izomtónust az idegrendszeri betegségektől szenvedő embereknél.
A glicin segíthet az izomsorvadás megelőzésében és kezelésében (mivel extra kreatint szállít az izmoknak).
A glicin segíthet megelőzni a reumás ízületi gyulladást.

Idegrendszer

A glicin enyhítheti a szorongást.
A glicin enyhítheti a pánikrohamokat, melyek a pánikbetegség következtében fordulnak elő (mivel az agyban ellensúlyozza a norepinephrine stimuláló hatását).
A glicin segíthet megelőzni az epilepsziát.
A glicin enyhítheti az álmatlanságot, valamint javíthatja a memóriát).
A glicin enyhítheti a szklerózis multiplex tüneteit.
A glicin enyhítheti a fájdalmat, az endorfin-termelés fokozása által.
A glicin enyhítheti a skizofrénia tüneteit.

Nemi rendszer

A glicin segítségével enyhíthetők a prosztata-megnagyobbodás tünetei.
A glicin javíthatja a prosztata egészségét.

Bőr

A glicin koncentrátum bőrön alkalmazva elősegítheti a bőr sérült szöveteinek regenerálódását.
A glicin fokozhatja a sebek gyógyulását.



És nem utolsó sorban édeskés ízű, így a diétákban édesítésre ( tea, sütik teteje vagy akár bele is, lekvárok) kiválóan alkalmas 😊.


2017. november 16., csütörtök

SVÉDGOMBA

Általában egy új életmód kezdetekor sok mindenről le kell mondani, amit előző "életünkben" szerettünk. Ám vannak dolgok, amik szinte mindenhová beilleszthetőek, elkísérnek minket. Ez az étel is ilyen. Sok-sok éves hagyományként a svédgomba mindig is a szilveszteri partikhoz kapcsolódik számomra, bár az év egyéb szakában is elkészítettem már többször. De mióta más az étrend valahogy elfelejtődött, pedig az alappaleos időkben még a kenyér is adott volt hozzá.


Egy közepes fej vöröshagymát felvágva kevés kókuszzsíron megpároltam, a vége felé 2-3 cikk préselt fokhagymát is ( megint ki leszek zárva a családi kórusból ;-), sőt a hitvesi ágyból is 😋 , hacsak a Zember is nem érez vágyat az evésére), majd hozzáadtam  fél kiló felaprított csiperke gombát. Fedő alatt puhára pároltam és ízesítettem, , őrölt bors, apróra tördelt babérlevél, szerecsendió és csipet édesítő (nálam glicin) segítségével, majd a vizet elfőztem róla. Fél liter paradicsomlével felöntöttem és összeforraltam.
Aki teheti bőven fokhagymázott pirítóssal fogyassza de zöldségekkel illetve paprikacsónakban is tálalható. 

2017. november 15., szerda

TÚRÓTORTA

Holnap csajok árasztják el a házat, bár már inkább csak csordogálásnál tartunk, egyikük inkább dolgozik 😉, másikukat meg elkapta az influenza és a telefondoktorkodásom lehet nem hoz neki holnapig gyógyulást. A gyűlés tárgya: Aviva torna, az alapkurzus mozgássorának elsajátítása. Ha minden igaz a neten, ez a torna a medence izmait dolgoztatja meg és a vérkeringést serkenti ezen a tájon, ami által jaj de jó lesz nekünk. Szabályozni lehet a segítségével a menstruáció hosszát, rendszeressé tenni, preklimax tüneteit megszünteti, ajánlott ha terhes akarsz lenni vagy épp ha nem, gáttornának és még sorolhatnánk. Szóval holnap minden kiderül. Mivel az alapkurzus 4 órás, így az ebéd is részét képezi. Az oktató jógás, ebből én leszűrtem, hogy vegetariánus is 😀, tornatársam is vega, ezért a holnapi ebéd zöldséges lesz. Nem tudom "ovo"-s e az oktató így sütiből is kétfélét csináltam. Egyik földimandula lisztes kókuszgolyószerűség, a másik a túrótorta.
Anita (https://tucsokbogar.blogspot.ch/) konyhájában sok elkészítésre érdemes recept van, akár követ diétát valaki, akár nem. 
A torta receptjén változtattam egy kicsit, ami a követkető lett.

300 gramm totut készítettem, tojásfehérjeporból ( 20 fehérjének valóból több mint 400 gramm lett enyhén kinyomkodva), amit késes aprítóban 200ml kókusztejszínnel krémessé daráltam, 2 ek mézzel és ízlés szerinti mennyiségű (kb 30 gramm volt) glicinnel édesítettem (aki fogyaszthat cukorpótlót, annak mehet eritrit vagy xilit is), hozzákevertem 2 tojást, 75 ml olvaszott kókuszzsírt, fél citrom reszelt héját és levét.


160 fokon, előmelegített sütőben, alul-felül sütéssel 55 perc alatt készre sütöttem. hagytam kihűlni. 
Gyümölcsökkel fogyasztható vagy némi turmixolt gyümölcsöt kicsit összeforralva, forró lekvárként ráönteni. Az időt tekintve, így november elején, mikor már az első hó is lehullott, a friss gyümölcs talán kevésbé megfelelő választás, így fagyasztott szószosítása lesz (vagy csak natúr süti). szerintem az édesítés ellenére meg fogom kóstolni 😉.


2017. november 12., vasárnap

FILET DE PERCHE A LA ÉN :-)

Már többször szemezgettem a sügérrel a boltban de mivel nem vagyok nagy halelkészítő, pedig lehetnék, Fater gyakran járt horgászni, néha mi is mehettünk de diétám elejéig a halrudacska megsütésében teljesedett ki az ezirányú affinitásom. 
A ton és a lazac elég gyakori vendég mostanában náluk és az aranydurbiccsal is próbálkoztam már ( https://cincerfrakk.blogspot.ch/2017/05/dorade-avagy-aranydurbincs.html )
Étteremben többször ettem már sügért de mivel vajjal nyakonönte tálalják, már a nem fogyasztható listáján szerepel egy ideje.
Mikor viszont a boltban a hűtőben nézelődtem az alaplébe való porcosságok után, megláttam egy adag halacskát is, gondoltam egy próbát megér.
Fogtam a kb 20 dkg szeletkét hideg vízben leöblítettem, majd leitattam róla a nedvességet. ztam, borsoztam. 2 ek bambuszrostlisztbe ( legközelebb más liszttel próbálom ki, mert ettől a szájba vétel első pillanatában kicsi tapadósságot, fojtóságot éreztem, ami másodikra elmúlt de az élvezeti hatás emiatt romlott egy kicsit) kevés kurkumát raktam, majd a halszeletkéket megforgattam benne és alaposan levertem a felesleget. A teflon serpenyőben annyi kókuszolajat raktam, hogy az alját befedje ( akinek lehet érdemes vajjal csinálni, isteni finom), felforrósítottam, majd a szeleteket beleraktam és pici pirulás után a tüzet mérsékeltem, 1-2 perc sütés után megfordítottam és még  percig sütöttem a másik oldalukat is (ravaszak, mert ha a bőrös felükkel kerülnek lefelé, egyből próbálnak összegöndörödni de belisztezve elég nehéz kiszúrni melyik felük a bőrtelen). 60 fokra melegített sütőben érdemes a tálat, a tányérokat, majd a rászedett halacskákkal melegen tartani. Kb 20 gramm ízlésünknek, diétánknak megfelelő zsiradékot ( vaj, kókuszszír ) jól felmelegítünk és a kiporciózott vagy a tálra halmozott szeletekre öntjük. Tetejére aprított petrezselymet szórunk (1-2 ek - nekem ez szárított volt), 1 nem kezelt citromot karikára vagy negyedekbe vágva mellé helyezünk és tálalhatjuk is. 



Variációnak:- meg lehet szórni pár ek-nyi, száraz  serpenyőben pirított lapmandulával.
                    - a zsiradékot lehet ízesíteni 1/4 kk gyömbérrel vagy késhegynyi fahéjjal
                    - rizzsel vagy főtt krumplival is fogyasztható, akinek engedett

Én egy adag madárbegy, uborka, hagyma, lapmandula, oliva, citrom, chia- és nigella magos salátával nyomtam. határozottan ízlett.


Mindenkinek jóétvágyat!




2017. november 10., péntek

AMIT A GLUTAMINRŐL TUDNI ÉRDEMES


L-glutamin

A legfontosabb aminosav a sportolók számára! A Glutamin kiemelkedően sok anabol, és mentális testi funkció helyes működésért felelős, valamint a sportolók fizikai teljesítményét fokozza a legyengült immunrendszer erősítése által.

A Glutamin legnagyobb előnye a nitrogén-szállító-funkciójából ered, mely azt jelenti, hogy más aminosavakat az izomsejtekhez szállít, ahol azokat a sejtek beépíthetik a glutaminnal együtt.

Glutamin aminosav

A Glutamin por emiatt igen nagy népszerűségnek örvend a sportolók körében. Képes szabályozni a sejtek térfogatát (az inzulin-, növekedési hormon-, és a kortizonszintet befolyásolja, ezáltal a sejt-térfogatot), mely miatt a teljesítmény atléták szintén előszeretettel alkalmazzák.

Miért jó a glutamin?

Szív és érrendszer

A glutamin segít meggátolni vérszegénység kialakulását.
A glutamin
javítja a szívműködését.

Emésztő rendszer

Glutamin javítja  a károsodást a belekben lisztérzékeny betegeknél.
A glutamin
enyhíti a gyomorhurut tüneteit.
A glutamin meggátolja és
enyhíti a bél fal átteeresztő képeségét.
A glutamin javíthatja a
hasnyálmirigy gyulladásos betegek állapotát.
Napi 3000 mg glutamin bevitellel
gyorsítható a gyomorfekély gyógyulása.

A glutamin fokozza az emésztő rendszer általános egészségét.
A glutamin javítja az
epehólyag állapotát.
A glutamin a fő energia forrása a belekben, fokozza a
vér keringést a belekben.
A glutamin
javítja a vérkeringést a hasban.

Kiválasztó rendszer

A glutamin segít megőrizni a vesék egészséges állapotát.

Immunrendszer
A glutamin segít
meggátolni allergiák kialakulását .( főképp ételallergiák esetén)
Napi 5000- 10000 mg glutamin bevitellel megelőzhetőek a bakteriális és virális betegségek kialakulása.
AIDS betegek kezelésére is hatékonynak találták a glutamint.
A glutamin
csökkenti a gyulladást a szervezetben.

Glutamin a rák gyógyításban

A glutamin segít meglőzni arcinogens okozta mell rákot.
A glutamin
segít minimalizálni a kemoterápia okozta károsodást rákos betegeknél és javítja a hatékonyságát a kemoterápiának.
A glutamin s
egít meggyógyítani beleket, kemoterápi után.

Mikor glutamint kiegészítőt adnak kemoterápia mellé a rák kezelése miatt, a tumor mérete 45 %-al  csökken, glutamin nélkül ez a szám pedig csak 25 %. Ez azt jelzi, hogy a kiegészítőként Glutamin növelheti a rákos sejtek érzékenységét a citotoxikus kemoterápiára.

A glutamin növeli a kemoterápiás betegek túlélési esélyét.

A glutamin javítja az immunrendszer működését.
Anyagcsere

A glutaim csökkenti a szénhidrát utáni vágyat.
A glutamin
csökkenti a megemelkedett vércukor szintet.

A glutamin javítja az egészségi állapotát azoknak az embereknek, akik rendszeresen sportolnak.
A glutamin megelőzi a
fehérjék lebomlását az izmokban mozgás közben.
A glutamin
csökkenti az izomlázat.
A glutamin
enyhíti a fáradtságot.
A glutamin
csökkenti az inzulin rezisztenciát.
A glutamin javítja a
máj regenerációját.
A glutamin
segít a fogyásban.

 Csont és izomrendszer

A glutamin fokozza a fehérjék szintézisét az izmokban, azáltal elősegíti az izomnövekedést. A glutamin meggátolja a fehérjék lebomlását az izmokban. Fokozza az izomnövekedést.

A glutamin csökkenti az izomlázat, extrém mennyiségű sportolás után.
A szabad L-Glutamin viszonylag rosszul szívódik fel, ezért azt ajánljuk, hogy a fogyasztásakor a nyelv alatt tartsuk fél percig, és csak ezután nyeljük le.  A Glutamin por elsősorban az immunrendszer erősíti, illetve az alábbi felsorolt élettani hatásait kamatoztatja a szervezetben, de az izomzatba kis mennyiségben kerül. Izomzatépítéshez a Glutafusion az ajánlottabb termék.

Miért hasznos számodra a glutamin?

Szervezetedben az izmokban található szabad aminosavak 60%-a glutamin, ez az aminosav segít megelőzni a fehérvérűséget. Emésztő rendszered állapotát is javítja, a különböző bélbetegeségekben szenvedő emberek állapotát egyértelműen javítja.

A glutamint sokféle módon alkalmazza a modern orvostudomány is, mert a rákos betegségek kezeléseként ismert kemoterápiák, és sugárkezelések okozta károsodásokat rendkívüli módon képes minimalizálni. Az immunrendszer ekkor annyira károsodik, hogy glutamin nélkül 100% valamilyen fertőzés veszélye – glutamin szedésével ez 3%-ra csökken!


TABULÉ

Ma úgy gondoltam ki próbálom a karfiolrizs egy felturbózott változatát. Sajnos, szokásos mód elfelejtettem magammal vinni a bevásárló cédulámat, így egy részét elfelejtettem beszerezni a hozzávalóknak. Na, mindegy!


Szóval egy régebben vett paleos receptmagazinban láttam meg és némi átalakítással szépen személyre (én) szabtam :-) .
Egy fél fej aprított karfiolt, kb 20 dekát, 2ek kókuszzsíron , bors (AIP esetén friss borsikafűvel vagy porral helyettesíthető), kurkuma társaságában, 2-3 perc alatt karfiolrizzsé pirítottam. 
Elviekben vagy 30 gramm mentát ( na ez a boltban maradt) és gyakorlatban is kb 90 gramm ( nálam egy jó marék volt) petrezselymet felaprítottam. 12-15 vegyes színű koktélparadicsomot (AIP esetén kihagyandó, más zöldségfélét lehet helyette használni), fél vöröshagymát (itt lila és édes volt) is apróra vágva hozzákevertem a zöldségekhez. 


Pluszban 1-2 szelet kaliforniai paprika (AIP-ban kihagyni) is ment hozzá. Ismét papírforma szerint meg kéne locsolni egy citrom levével (én egy fél zöldet használtam), sózni, borsozni és őrölt korianderrel ( 1/2 kk)- szintén hiánycikk- megszórni. hozzákeverni a karfiolt és jól összekeverni. Behűtve fogyasztandó húsok mellé az ajánlás szerint. Ez már AIP szempontjából egy visszavezetős verzió, a bors, paradicsom és paprika miatt, ki lehet hagyni őket vagy egyéb zöldséggel helyettesíteni.


hiányzó hozzávalói nélkül is nagyon finom, egy kis vadlazaccal turbóztam fel.


legutóbbi verzió répával, brokkoli- és retekcsírával

2017. október 20., péntek

ÉHEN HALOK? folytatásos regény

Amikor paleoztam sokan kérdezték, hogy mégis miket eszek, hisz minden tiltott. Akkor mit szóltak volna az AIP alatt engedélyezett étellistához vagy a Wahls protokoll lehetőségeihez? 😋
Pár dolgot azért megosztok, hogy lássátok egyik mellett sem lehet éhenhalni. A legtöbb étel bármelyik étrendben megállja a helyét kisebb igazításokkal.

Ezeket ettem mostanában:


Kurkumás, fokhagymás oldalas cikóriával, hagymás madárbegy salátával


ez az ilyen volt (turmixolás) előtte kép 😜 



Egyben sütött disznómáj, sült lilahagymával és mandulás salátával


Gomba carpaccio


Garnéla párolt zöldségekkel, bogyós turmix


Garnéla avokádókrémmel töltött bordáskel csónakokkal


Édesburgonyapüré, rántott csirkemell, sali


Fasírtgolyók céklás vegyessalival


Lazac házi majonézzel


Dinsztelt máj brokkolival és édesburgonyával


Lazac, csirkemell, brokkoli, vegyes párolt zöldség


A család raclette-zett de mivel nekem ugye se sajt, se krumpli, így csirkemell és zöldségek lettek sütve bacon-nel 


Grill csirke, bárány, zöldség házi kurkumás, mangós, hagymás majonézzel 


Húsfondü csikremellből, szűzérméből salátával házi koktél-, aioli- és hagymás, almás szósszal


Natur kurkumás csirkemell salival édiburipofival


Édiburi gombapörvel


Rántott hús alma és citromszeletekkel 


Fasírtgolyók zöldségekkel házi tormás kethup-pel


Párolz zöldség, roston csirkemell


Fasírt és édeshagyma


Lazac epres, hagymás, mentás salátával


Csirkenyakleves belefőtt répával, édiburival krémesítve


Paleolit Éléskamra Nagyi Palacsintája  házi, cukormentes kajszilekvárral


Sütőben sült zöldfűszeres csirkeszív fermentált lila káposztával


Házi spagettiszósszal összesütött cukkini szélesmetélt


Brokkoli lazaccal



Szűzérme házi fűszervajjal, sült zöldségekkel


Maradék a hűtőből: brokkoli, cukkini, koktélparadicsom, homály ;-) zöldfűszerek, sültszalonna


Rántott karfiol koktélszósz


Madárbegysali, párolt brokkoli és lazac


Curry-s csirke karfiolrizzsel


Marinált paprika, madárbeggyel, fasírt édeshagymával


Cukkini nokedli ;-)és pörkölt

2017. szeptember 29., péntek

GOMBA CARPACCIO

Az egészséges táplálkozás egyik alappillére lenne a rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasztás, mégis a gomba többnyire kimaradnak a választásból, pedig értékes tápanyagok forrása, rendszeresen fogyasztva pedig krónikus betegségek megelőzésében is segítségünkre lehet.
A gombaféléknek igen alacsony a szénhidrát-, zsír- és nátriumtartalmuk, ugyanakkor B-vitaminokban (riboflavin, folsav, pantoténsav, niacin, tiamin) és ásványi anyagokban, például szelénben, káliumban és vasban gazdagok. Emellett a gomba az egyetlen növényi eredetű D-vitamin-forrás. A gombafélék azért is fontosak, mert kolint és béta-glükánokat tartalmaznak: előbbinek főként az izomműködésben és a memóriafolyamatokban, utóbbinak pedig a vér koleszterinszintjének csökkentésében és az immunrendszer erősítésében van szerepe.
Számos kutatás megerősítette, hogy a rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasztás csökkenti az elhízás, a diabétesz, a szívbetegségek és a daganatok kialakulásának kockázatát. A gombák zöme antioxidánsban legalább annyira gazdag, mint a répa, a paradicsom, a paprikafélék vagy a cukkíni, ráadásul a legtöbb zöldséggel és gyümölccsel ellentétben a gomba kiváló szelénforrás is. A szelén antioxidáns hatása révén gátolja egyes daganatok kialakulását, és erősíti az egészséges sejtek védekezőképességét.
A gomba a cukorbetegség ellen is hatásos lehet: tanulmányok igazolták, hogy a diabéteszben szenvedőknél a rostban gazdag étrend csökkenti a vércukorszintet és pozitívan hat a szervezet zsírháztartására is. A rostok mellett a gomba magas kálium- és alacsony nátriumtartalma révén a vérnyomást is csökkenti, így hosszú távon a szívbetegségek kockázata is csökken. 
A gomba jótékony hatása elsősorban akkor érvényesül, ha párolt vagy grillezett formában kerül az asztalra - emeli ki a cikk. Rántás helyett inkább grillezzük a gombát, vagy hirtelen süssük meg egy kis hagymával minimális zsiradék hozzáadásával. A nagyobb gombafejeket meg is tölthetjük, majd a sütőben készre sütve fogyaszthatjuk. Szeletelve tehetjük rántottába, omlettbe. 

A gomba egészségre gyakorolt jótékony hatása

1. Égeti a koleszterint:
A gomba aminosavakat, vitaminokat, ásványi anyagokat, proteineket, antibiotikumokat és antioxidánsokat tartalmaz.
Mivel a gomba tele van proteinnel, rostokkal és enzimekkel, valamint alacsony a szénhidráttartalma, és nem található benne koleszterin és zsír, hatékonyan égeti a koleszterint emésztéskor.
2. Meggátolja a mell- és prosztatarák kialakulását:
A béta-glükánok és a konjugált lenolajsav rák kialakulását gátló tulajdonságainak köszönhetően a gomba megakadályozza a mell- és prosztatarák kialakulását. A lenolajsav elnyomja az ösztrogént a menopauza után lévő nőknél, így megakadályozza a mellrák kialakulását, míg a béta-glükánok meggátolják a prosztatarák kialakulását. Ezenkívül a szelén is segít a rákos sejtek tevékenységének elfojtásában.
3. Kiváló a cukorbetegek számára:
Mint már fentebb említettük, a gomba nem tartalmaz zsírt, kevés szénhidrát található benne, viszont magas a protein, enzim, vitamin, ásványi anyag és rosttartalma, ezért ideális a cukorbetegek számára. A természetes enzimek segítik a cukor és a keményítő lebontását, valamint serkentik az endokrin mirigyek működését. Ezenkívül a gombában lévő természetes antibiotikumok távol tartják a cukorbetegektől a könnyen elkapható fertőzéseket.
4. Immunrendszer:
Az A-, B-, C- vitamin kombinációja hozzájárul az immunrendszer megfelelő felépítéséhez. A bennük lévő erős antibiotikumok felveszik a harcot a fertőzésekkel szemben, az antioxidáns ergotionin pedig védelmet nyújt a szabadgyökökkel szemben.
5. Fogyás:
Mindenki tudja, hogy a zsír és a koleszterin csökkentéséhez extra zsírt kell elégetnie a szervezetnek, ami ideálisan a proteineket emészti meg a szervezetben. Diétázás alatt mindig ajánlott sok proteint, kevés szénhidrátot és semmiféle zsírt fogyasztani, így az egyik legjobb választás a gomba.
6. D-vitamin:
A gomba az egyetlen olyan nem állati eredetű élelmiszer, amely D-vitamint tartalmaz. Ezenkívül található még benne kalcium, vas, kálium, réz és szelén.
Többféle különböző gombafajta létezik, körülbelül 14.000 fajta szerte a világon. Mindegyik gombafajtának megvan a saját jótékony, pozitív hatása.

1. Csiperke gomba:
A két spórás csiperke gombafajtában speciális szénhidrátok találhatóak, amelyek segítik a vércukorszint egyensúlyban tartását. Ezek a gombák segítik a fogyást és felveszik a harcot a prosztatarákkal.
2. Siitake gomba:
A Siitake gombák igazán finom ízűek és egészen húsosak. Lentinant tartalmaznak, amely egy természetes tumor ellenes vegyület, ezért hatékonyan felveszi a harcot a rákkal. Ez a gombafajta nagy mennyiségben tartalmaz D-vitamint is, amellyel jól kezelhetőek a különböző fertőzések
3. Pecsétviaszgomba:
Ez a nagy, fehér és barna színű, fán növő gombafaj, amely rákölő, antioxidáns, antibakteriális, vírusellenes és gombaölő tulajdonságokkal rendelkezik. Csökkenti a koleszterinszintet és a magas vérnyomást.
4. Maitake gomba:
Ez a fajta segít megtalálni az abnormális sejteket és elpusztítja őket. Elnyomja az ösztrogént, így megakadályozhatja a mellrák kialakulását.
5. Laskagomba:
Ez a gombaféle nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, amelyek felveszik a harcot a HIV-vel.
6. Rókagomba:
Ez a gombafajta C- és D-vitamint, valamint káliumot tartalmaz, illetve antimikrobiális, gombaölő és antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik.
7. Porcini (vargánya):
Ez a gombafajta ergoszterolt tartalmaz, amely megtámadja az olyan káros sejteket, amelyek elindultak a rosszindulatú elfajulás útján.  A gombafajta ezen kívül gyulladásgátló tulajdonságokkal is rendelkezik.
8. Shimeji gomba:
A Shimeji egy olyan japán gombafajta, melynek törzse vékony, a kalapja pedig kicsi. Mivel béta-glükánt tartalmaz, elpusztítja a rákos sejteket. Ezenkívül jó hatással van a cukorbetegségre, asztmára és a különböző allergiákra, mivel erősíti az immunrendszert, így meggátolja ezek kialakulását.

Jelenleg a szuperélelmiszerek közé a következőket sorolják: az olívaolaj, a vörösbor, a halhús, a zöldségek, gyümölcsök többsége és a szója. Most több, párhuzamosan futó és egybehangzó kutatás alapján a szuperélelmiszerek közé emelték a termesztett csiperkegomba (Agaricus bisporus) különböző változatait, a fehér és barna csiperkét, a portobello-t. 
A kutatások eredményei alapján jogos ez a megtisztelő cím, hiszen a csiperkegomba számos olyan pozitív tulajdonságot mutat, ami jótékonyan hat az emberi egészségre. Olyan biológiailag aktív anyagok kimutatás történt meg az elmúlt években, ami segítheti a rákos megbetegedések és a szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelmet.
A Beckman Research Institute, a City of Hope A Duarte, California megállapította, hogy a csiperke olyan anyagokat tartalmaz, ami csökkenti az ösztrogén szintet megemelő aromatáz enzim aktivitását. A szervezet túlzott ösztrogén termelése bizonyítottan megnöveli a mellrák kockázatát. A kísérletek első szakaszában hét különböző növény, a hagyma, zeller, sárgarépa, paprika, brokkoli, spenót és a csiperke volt a vizsgálatok alapja. A legnagyobb mennyiségű aromatáz inhibítort a fehér csiperkében találták meg. A kísérletek második szakaszában különböző gombafajokat vettek górcső alá: portobello, shiitake, barna csiperke, laskagomba, enoki, júdásfüle gomba, rókagomba és a fehér csiperke. Az eredmények alapján a fehér csiperkében találták meg a legnagyobb mennyiségben az aromatáz inhibítort.
A City of Hope Egészségügyi Központ kutatásaiban a csiperke és a prosztatarák kialakulásának összefüggését vizsgálták. Megállapították, hogy a csiperkében megtalálható két olyan anyag, ami két, a prosztatrák kialakulásával összefüggésbe hozható enzim, a szeroid-5-alfa-reduktáz és a aromatáz működését gátolja.
Pennsylvania Állami Egyetemen, Robert Beelman professzor vezetésével kutatók a gombákaban az L-ergothionein jelenlétété vizsgálták. Az L-ergothionein egy nagyon erős antioxidáns. Korábban úgy vélték, hogy ennek az anyagnak a csirkemáj és a búzacsíra a legjobb forrása. Kiderült, hogy a gombákban több L-ergothionein van. A shiitake, maitake gombákban és a lakagombában található a legtöbb. A csiperkegombában is négyszer több van, mint a csirkemájban, és tizenkétszer több, mint a búzacsírában. Az L-ergothionein nem károsodik főzés hatására sem, ami így nem korlátozza az ételek elkészítésének változatosságát.
Több kísérlet utalt arra, hogy a gombák rendszeres fogyasztása, mint a koleszterin szegény étrend egyik kiváló alkotója alkalmas lehet a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében. A fehér csiperkében jelentős mennyiségű lovasztatin nevű anyagot találtak, ami aktívan gátolja a koleszterin szintézist végző enzim működését.
A szervezetben megfelelő mennyiségben jelen lévő szelén nélkülözhetetlen az immunrendszer fiziológiás működéséhez, sőt a legutóbbi kutatási eredmények rámutattak a nyomelem rákmegelőző hatására is. A csiperkegomba jelentős szelénforrás. A szelén bevitele azért vált nagy jelentőségűvé az elmúlt években, mert számos ország, pl. az Egyesült Királyság lakóinak többsége krónikus szelén hiányban szenved.
A gombák többsége kiváló forrása továbbá a riboflavinnak, káliumnak, réznek, thiaminnak, niacinnak és folsavnak. Ezek alapján joggal kerültek fel a szuperélelmiszerek közé a gombák és népszerűsége miatt kifejezetten a csiperke.
És ha már ennyi pozitívumot össze lehet olvasni a gombákról, jöjjön egy recept is.

Gomba carpaccio 2 főre
4-5 nagy csiperke vagy más könnyen szeletelhető gombát, tönkje nélkül 2-3 mm vastagságúra vágom. 1/2 lila hagymát felezek, majd rétegeire szedem, 2 cikk fokhagymát vékonyan felszeletelek. 1.,2. szinteken pár csepp méz, juharszirup, melasz vagy stévia (3.szint pl. feloldott glicin vagy inulin) összekeverek 2 ek oliva vagy kókuszolajjal, 1ek balzsamecettel (GM) és a gombák mindkét oldalát megkenem. kevés, forró kókuszszíron hagymákat pirítani kezdem, 2' után rá a gomba óvatosan ne törjön. másfél-2 perc után fordítás. tányérra rendezem a gombaszeleteket, tetejükre a hagymák. újra olajat forrósítok és jó marék petrezselyem, korianderzöld és oregánó apróra vágottságát pirítom pöndörödősre. a gombára pakolom, tetejére mehet , bors, ki mit szeret.

Én egy egész lila hagymát sütöttem, a gombát mint minden hőhatásnak kitett ételemet meg is kurkumáztam de legközelebb koriandert nem teszek bele, továbbra se szeretem.


Jóétvágyat!


Felhasznált irodalom:
www.origo.hu/egeszseg/20140702-gomba-szelen-d-vitamin-b-vitamin-cukorbetegseg-vernyomas.html
drtihanyi.com/etrendkiegeszitok/gyogygombak-2/8-fajta-gomba-es-a-jotekony-hatasuk
www.biofungi.hu/hirek/gomba-szuperelelmiszer/

2017. szeptember 26., kedd

KETÓZISBAN ÉLEK?

Új étrendem, a Wahls protokoll lényege, főleg 3., azaz a Paleó Plusz szintjén a ketózisba kerülés és ott maradás. Ketózis esetén a szervezet nem cukrot éget energiához jutásként, hanem zsírt, ahol ketontestek keletkeznek, tökéletes üzemanyagául a mitokondriumoknak. Őseink is gyakran töltötték "idejüket" ketózisban, hisz télen sokat éheztek, gyümölcshöz így a benne lévő cukorhoz sem jutottak hozzá.


Hogy ellenőrizzem megfelelő módon csinálom e a dolgot, kértem kedves barátnémat, hogyha Németországban jár, hozzon nekem vizelet tesztet. Itt is lehet kapni csak dupla áron és akkor már azt a pénzt inkább kókusztejre költöm 😋.
Érdekes fejlemény az is, hogy eleinte nagyon hígítanom kellett a kókusztejet, mert nem voltam soha egy nagy kókuszos kislány, max nyersen a kókuszhúst ettem lelkesebben de turmixban nehezen csúszott. Most meg töményen megy bele. 
Bár azt se hittem, hogy én valaha ketogén diétát csinálok. Tavaly augusztusban, amikor kezdtem az AIP-ot, a hasonszőrű diéták között is szétnéztem, így a ketogén is bevizsgálásra került de elriadtam tőle és határozottan állítottam, hogy nem vagyok gyerek ( max. gyerekes ), epilepsziás pedig főleg nem, hisz a ketogén diétát eredetileg az ő kezelésükre fejlesztették ki. 
Erre itt vagyok totális kókusztejes ketózisban 😉.
Ha már megvan a tesztcsík gyorsan le is pisiltem és láss csodát, a ketontestek ott ültek a papír végén, jelezve, hogy kész vagyok, mert THE WINTER IS COMING 😉.
Ebédre répatésztát ettem rásütött spagettiszósszal, aztán aludtam egy jót, hogy kipihenjen a délelőtti 158 perces, több mint 15000 lépéses gyaloglást. Felébredve ismét teszteltem kicsit kevesebb ketontestem volt, gondolom a répa cukortartalma miatt. 
Úgy döntöttem, holnap reggeltől vagy 2 óránként és étkezések előtt és után mérek, hogy alakul. Bűnözésként alig várom, hogy magában megegyek egy szilvát. Kíváncsi vagyok, hogy ennyi kizökkent e. 
Üdv holnapig!
2017.09.27. Tegnap este még gyorsan csináltam egy tesztet, ha már úgyis arra jártam, +++-os, erős volt.
6h30: gondolom a bőséges vacsinak köszönhetően eléggé lecsökkent a ketontestek száma de még mindig jelzett nyomokban.
- egy pohár,2 dl citromos víz
- egy csésze Oolong tea
8h20: nyomokban vagy talán egy picit több.
Elmentem boltozni, haza gyalog jöttem, 31 perc gyaloglás, 4110 lépés, kicsit több mint 2 km.
- 3,5 dl víz
10h : nyomokban
- 2 dl vízikefírlé ( fermentált cuccos )
- 2 dl víz, benne spirulina ( alga )
- pár szem dió (olajos magok ) és kelchips ( zöld és kénben gazdag )
- 2 szelet szalonna, néhány sütve ( mert imádom )
- ebédre: 1 avokádóból (színes) krém, 5 levél bordás kel ( zöld és kénben gazdag) és 100 gramm rák     (állati fehérje)


- 6 dl víz
- 1 szilva
12h50+, talán elindult a ++ felé
14h30: épphogycsak, még a nyomokbant sem lehet ráfogni igazán
- 3 dl víz
16h38: határozottan nyomokban
- 1 csésze tea
- némi kis szalonna (100 gr ), kelchips, dió
- 3 dl víz
18h00: nyomokban, talán kicsit több
- vacsi: újabb 100 gramm garnéla, párolt zöldség, szokásos turmix: 1/2 bögre eper, 125 ml kókusztej,   1 adag glutamin és glicin kis vízben oldva.


Vacsira akartam inni csontlevest is, de félrenyúltam a fagyasztóban és a halból készítettet vettem ki, amihez most nem volt gusztusom, a zöldségek párolásához használtam belőle csak. Nem tudom ki, hogy van a zöldségevéssel de nekem elég sok időbe kerül, amíg átrágom magam rajta. Délben a Fütyis megjegyezte: anya, te még mindig eszel? Már 30 perce... és akkor még hátra volt 2 kel-csónak 😜.
- 2 dl víz
20h10: közepes, azaz határozott ++

Úgy tűnik, hogy már egy szilva is, magában fehérje és zsír nélkül képes rá, hogy alaposan megingassa a ketózist. El is megyek aludni, nehogy véletlenül megkívánjam a másik szilvát, mikor ilyen jól állok estére 😁.
Szép estét mindenkinek!

Gondoltam, még egy napot végigcsinálok.
6h30: közepes és erős között
- 1 csésze Oolong tea
- 3 dl víz
10h: közepesnél gyengébb
-pár szem dió és szalonnacsík

Mára édiburipürét tervezek, ami ugye keményítős cucc és a 3. szinten már csak maximum 2-szer fogyasztható egy héten és könnyen kizökkenthet a ketózisból. Ezért most nem fogok gyümölcsturmixot inni az ebédhez, hanem a sültburit fogom kókusztejjel kikeverni és így figyelem, milyen hatással bír. Kicsit rohanós a napom, mindkét kölyök jön haza ebédelni, így totál elfelejtettem inni ezért gyorsan
- 1 csésze leves
- 3 dl víz
bár ezután nem tudom, hogy megy le az ebéd 😕.
12h10: durván erős+++
-ebédre: 1 csésze madárbegy sali ( zöld ) citromlével, olivával, 50 gramm sült édiburit, turmixoltam össze 50 gramm kókusztejjel, illetve a kölyöknép által meghagyott negyed csirkemellet ettem ( ez tápiókalisztbe, tojásba és útifűmaghéj + gari + házi mandulaliszt kombóba volt panírozva - a tápióka nem fér bele a 3. szintbe ).


13h: közepes és erős között
És jöhet a pihentető alvás 😴.
- 3 dl víz
- kis szalonna
16h: gyenge és közepes között, inkább a gyenge felé
- 3 dl víz
- 3 dl vízikefírlé
17h24: gyenge
Fűnyírás letudva.
- 3 dl víz
18h20: gyenge
- 1 csésze leves
- vacsi: 100 gramm disznómáj egyben lesütve ( belsőség ), 1 fej lila és egy zöldhagyma sütve ( kénben gazdag ), saláta (zöld) mandula szeletekkel ( áztatott dióféle )
- 3 dl víz
21h10: közepes
Mai tanulságom: az 5 dkg-nyi édesburi hiába volt keverve kókusztejjel, igencsak lecsökkentette a ketontesteket (durván erősből gyengeközelibe kerültem), nagyobb mennyiség biztos ki is zökkentett volna. Nem véletlen, hogy TW nem javasolja ezen a szinten a keményítő tartalmú zöldségeket elkészítve, maximum 2x egy héten.

Jó éjszakát és szép álmokat mindenkinek!